Mesterházy szerint az MSZP egy becsületes párt
Mesterházy Attila szerint az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében.
Mesterházy Attila szerint az MSZP egy becsületes párt, becsületes emberek értékalapú közössége, és hinnie kell saját tisztességében.
A fővárosi MSZP elnöke arra a kérdésre vár választ Tarlós Istvántól, a Fidesz-KDNP budapesti frakciószövetség vezetőjétől, hogy akar-e főpolgármester-helyettese lenni Demszky Gábornak.
Mára összehívta a rendkívüli párttanácsot az MSZP budapesti elnöke; az országgyűlési választási területi listával és a fővárosi vezetéssel kapcsolatos kezdeményezéseket vitatják meg.
Nem született semmilyen döntés a kormány összetételét illetőn, a miniszterelnök nem kapott olyan tájékoztatást az MSZP-től, hogy miniszterek lépnének ki a kormányból - reagált Budai Bernadett kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján arra az újsághírre, hogy néhány miniszter legkésőbb a költségvetés elfogadása után elhagyja a kormányt.
Nagy többséggel, nyílt szavazáson elfogadták a kongresszusi határozatot a szocialista küldöttek szombati tanácskozásukon. A dokumentumból az egyetlen a személyi kérdéséket érintő passzus került ki - értesült az MTI. Az előzetes információkkal ellentétben a kongresszus még folytatódik, csak előrehozták a határozatról szóló szavazást.